Mobil: 30/588-2300
Az akrobatikus rock’n’roll egészen kisgyermekkorom óta jelen van a mindennapjaimban. A sport az életem részévé vált és úgy gondolom, hogy az egészségre gyakorolt jótékony hatásai mellett nagyon sok mindenre megtanított az évek alatt – tisztelet, alázat, az együtt mozgás öröme, csapatmunka, kitartás.
Táncosként volt szerencsém nagyon sok szép eredményt átélni: többszörös Magyar Bajnokság, Országos Bajnokság első hely, Országos Ranglista első hely, Európa Bajnokság 4. hely, Világkupa 1.hely és 2014. őszén pedig csapatommal, az Invictus formációval átélhettük eddigi legszebb eredményünket; egy Világbajnokság győzelmet.
Ezt a sok tapasztalatot és a sport szeretetét szeretném átadni a gyerekeknek, ezért is választottam egyik szakomnak a Semmelweis Egyetem Szakedzői képzését. Jelengleg az ELTE Óvodapedagógia és Tanító szakos hallgatója vagyok, aminek nagy hasznát veszem az edzői munkám során is.