Ugrás a tartalomra

Musztáng SE edző Patona Borbála

Musztáng SE edző Patona Borbála

 

Mobil: 70/2833876

Email küldése Borbálának

 

A sport mindig fontos szerepet játszott az életemben: először a szertorna, majd az akrobatikus rock and roll vonzott. Ennek szeretete azóta is tart, mely jelentős részben nevelőedzőmnek, méltán neves Szatucsek Klára szombathelyi táncpedagógusnak  köszönhető.

Versenyző éveim alatt a páros kategóriákban (serdülő, junior, felnőtt C és B osztály) rendezett országos bajnokságokon sokszor álltunk táncpartneremmel a dobogó legfelső fokán.

1991-ben pedig, az UNICEF Hágában tartott gálaestjén három társammal Magyarországot képviselhettük.

A páros tánc mellett a lányformáció is jelentős eredményeket hozott: csapatommal többszörös országos győzelmet követően több európa kupán is dobogós helyezést értünk el.

Az ELTE jogi karán szerzett diplomámat félretéve, immáron főállásban fogalkozom tánctanítással.

A Semmelwis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán akrobatikus rock and roll sportedzői, a Magyar Táncsport Szakszövetségnél pontozóbírói képesítést szereztem.

Önálló szakosztályt indítottam lakhelyem vonzáskörzetében (Budajenő, Perbál, Zsámbék), emellett az országos élmezőnybe tartozó párosaimmal (kétszeres országos első helyezés, nemzetközi 2. helyezés) és formációmmal (országos 5. helyezés) is folyatjuk a felkészülést.

Célom, hogy hajdani tanáromhoz hasonlóan átadjam tanítványaimnak a zene, a mozgás, a tánc szeretetét.

video: